Újra plutóniumot gyárt Észak-Korea

2013.09.12. 06:15

A legújabb műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea újraindította a jongbjoni nukleáris központban lévő, öt éve leállított atomreaktorát – közölték amerikai szakértők.

A Johns Hopkins Egyetem Amerikai-Koreai Intézete feltett "38 North" című weboldalára néhány, a jongbjoni központról idén, augusztus 31-én készült műholdas fényképet. A fotókon látszik, hogy fehér füst száll fel abból a reaktorcsarnok közelében lévő épületből, amelyben a gőzturbinák és az áramfejlesztő berendezések vannak.

„Észak-Korea, úgy tűnik, ismét működtetni kezdte a reaktort" – olvasható az egyetemi intézet honlapján.

Az intézet korábbi felvételek alapján már júniusban jelezte, hogy a jongbjoni reaktort augusztusra ismét beüzemelhetik.

Augusztus 29-én a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) is leírta egy jelentésében, hogy az öt megawattos grafitfékezésű reaktor újraindítását jelezhetik a közelében március óta megfigyelt építési munkálatok.

A létesítményt, amely évente hat kilogramm, atomfegyver létrehozásához is felhasználható plutóniumot képes előállítani, még 2008-ban állították le egy nemzetközi nukleáris leszerelési megállapodás részeként. Akkor Phenjan lerombolta a hűtőtornyot is, hogy bizonyítsa tárgyalási készségét.

A távol-keleti ország diktatórikus vezetése februárban kísérleti nukleáris robbantást hajtott végre, idén júniusban azonban többször is kinyilvánította, hogy kész feltételek nélkül, közvetlenül kétoldalú tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal. Washington ugyanakkor többek között az atomfegyverkezés leállításához kötötte, hogy Phenjannal közvetlenül tárgyalóasztalhoz üljön.