Az ENSZ folytatja a vizsgálatot Szíriában
További Külföld hírek cikkek
- Parancsnoki hiba és pénzhiány miatt süllyedt el az argentin tengeralattjáró
- Bagdadban robbantott az Iszlám Állam, tizenketten meghaltak
- Füst miatt kiürítettek egy gépet Houstonban
- 600 bevándorlóval borult fel egy hajó Egyiptomnál, legalább 29 halott
- Véletlenül felrobbantotta magát 24 tálib iszlamista Afganisztánban
Újból megkezdték munkájukat az ENSZ vegyifegyver-szakértői csütörtökön Szíriában. Ezúttal azokat a vádakat próbálják kivizsgálni, miszerint a két szemben álló fél, a kormánycsapatok és a felkelők az elmúlt hónapokban vegyi fegyvereket vetettek be az ország különböző részein.
Az ENSZ szakértői csütörtökön délután autóból álló konvojukkal elhagyták a Damaszkusz belvárosában található szállodájukat. Újságírói kérdésekre nem válaszoltak, úti céljuk ismeretlen.
A csoport feladata, hogy megvizsgálja a Bassár el-Aszad elnök vezette szíriai kormányzat, és az ellenük harcoló felkelők összesen 13 vagy 14 állításának igazságtartalmát a szíriai polgárháború során alkalmazott vegyi fegyverekkel kapcsolatosan. Korábban már megvizsgáltak egy konkrét esetet, az augusztus 21-én történt vegyifegyver-támadást, és erről el is készítették jelentésüket.
Aake Sellström, a szakértők vezetője nemrég közölte, a csoport azt reméli, hogy a vizsgálódásukról szóló végleges jelentést már október végén közzétehetik.
Az ellenőrök három, idén elkövetett, állítólag vegyi fegyverekkel kapcsolatos incidensről, valamint a múlt hónapban történt három további gáztámadásról gyűjtenek információkat. Az ENSZ vegyifegyver-szakértői múlt hónapban eredetileg egy március 19-én elkövetett merénylet és két további, Észak-Szíriában történt támadás vizsgálata miatt érkeztek Szíriába. Azonban akkor történt az augusztus 21-i incidens, ezután ennek kivizsgálására összpontosítottak, Damaszkusz környékén végeztek vizsgálatokat.
Washington és Peking kötelező erejű BT-határozatot akar
Az Egyesült Államok és Kína teljes mértékben egyetért abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa hozzon kötelező erejű határozatot a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítése tárgyában - közölte csütörtökön egy amerikai illetékes, miután New Yorkban találkozott a két ország külügyminisztere.
Szó volt a BT öt állandó tagja közötti egység értékéről is, és John Kerry és Vang Ji egyaránt azt szeretné, ha a BT gyorsan döntene, akárcsak a vegyi fegyvereket tiltó nemzetközi szerződés szervezete (OPCW) - tette hozzá.
Az öt állandó tag - Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország - hetek óta tárgyal a határozatról, amelynek alapja a szeptember 14-i orosz-amerikai keretmegállapodás, hogy a szíriai vegyi fegyvereket nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni. A felek azon akadtak el, hogy milyen kényszerítő eszközöket foglaljanak bele a dokumentum szövegébe. Moszkva azt ellenzi, hogy a határozat alapján automatikusan megbüntessék Szíriát, ha vonakodik a megállapodás teljesítésétől. Erről szerinte újabb, külön BT-határozatot kell majd hozni.
Martin Nesirky, az ENSZ-főtitkár szóvivője közölte, hogy az ellenőrök a március 19-i incidens helyszínét, egy Aleppó környéki falut, valamint a Szarakeb és Sejk Mahszúd városoknál lévő helyszíneket keresik majd fel. A csoport azt is megvitatja a szíriai kormányzattal, hogy milyen információkkal rendelkeznek az augusztus 22-én, 24-én és 25-én elkövetett vegyi fegyveres támadásokkal kapcsolatosan.
Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön egy, a szíriai SANA állami hírügynökség által közölt interjúban ismételten hangsúlyozta kormánya elkötelezettségét vegyifegyver-arzenálja megsemmisítésére, és megígérte, hogy nem gördít akadályokat a folyamat elé.
Az Egyesült Államok és a Szíria szövetségesének számító Oroszország szeptember 14-én megállapodott a szíriai vegyi fegyverek leszereléséről, így elhárult a közvetlen fegyveres csapás veszélye a damaszkuszi kormányzat ellen. A nagyhatalmak azonban továbbra is megosztottak az orosz-amerikai megegyezés kikényszeríthetőségének kérdésében.