Ötvenhat újságírót öltek meg hivatása gyakorlása közben tavaly
Ötvenhat újságírót öltek meg tavaly hivatása gyakorlása közben, közülük huszonhármat Irakban - közölte hétfőn a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű New York-i székhelyű szervezet.
A jelentés szerint a tavaly megölt újságírók közül 36-ot előre megfontolt szándékkal gyilkoltak meg. Az Irakban megölt 23 újságíró közül kilencen esett áldozatául szándékos gyilkosságnak. Utoljára 1994-ben vesztette életét ennyi újságíró: akkori hatvanhatan estek áldozatul erőszakos cselekményeknek -többségük az algériai, ruandai és boszniai konfliktusokról tudósított.
A veszteségmérlegben az áldozatok között egyébként nem szerepel az a sajtóorgánunok által foglalkoztatott 17 személy - tolmácsok, gépkocsivezetők -, akiket szintén foglalkozásuk gyakorlása közben öltek meg. Közülük tizenhat szintén Irakban lelte halálát.
Előfordulhat, hogy a tavaly hivatásuk miatt megölt újságírók száma még módosul. A CPJ éves jelentésében ugyanis megjegyezte, hogy továbbra is tanulmányozza 17 másik újságíró halálának körülményeit, hogy megállapítsa: szakmájuk miatt, vagy egyéb okokból váltak erőszakos cselekmények halálos áldozatává.