Funar: Románia elleni merénylet a Trianon-film

MTI
2005.02.02. 13:55

Éles kirohanást intézett Koltay Gábor Trianon című filmje ellen Gheorghe Funar, Kolozsvár volt polgármestere a szenátusban, számolt be szerdán az erdélyi Krónika. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora úgy fogalmazott, a "Magyarországon betiltott" alkotás merényletet jelent Románia nemzetbiztonsága ellen. Funar elégedetlenségének adott hangot amiatt is, hogy az egyik bukaresti kereskedelmi televíziós csatorna műsorára tűzte a filmet. A kolozsvári expolgármester emlékeztetett a film erdélyi bemutatója miatt indított rendőrségi és ügyészségi vizsgálatra, valamint a csíkszeredai és székelyudvarhelyi szervezőkre kirótt tetemes pénzbüntetésre is. Funar az RMDSZ-t tette felelőssé mindezért.

Válaszában Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor elmondta, nem az ő pártját, hanem az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű civil szervezetet terheli a felelősség a film hazai levetítése miatt. Az RMDSZ-es honatya helyesbítette Funar kijelentéseit, megjegyezve, hogy a Trianont nem tiltották be Magyarországon, mindössze két televízió zárkózott el attól, hogy műsorára tűzze.