Kedden ülésezik az iraki ideiglenes nemzetgyűlés

MTI
2005.03.27. 08:03
- A nemzetgyűlés kedden közép-európai idő szerint 10.00 órakor ül össze. Megállapodtunk, hogy megválasztjuk a parlament elnökét és két alelnökét, és addig dolgozni fogunk a kormány megalakításán - közölte a hét végén egy interjúban Dzsavad al-Maliki, a síita Iszlám Dava párt második embere, aki részt vesz a kurdokkal folyó kormányalakítási tárgyalásokon.

Ha keddig sikerül megállapodni a kormányról, azt szavazásra benyújtják a nemzetgyűlésbe - tette hozzá.

A január 30-án megválasztott parlament március 16-án tartotta első ülését.

Maliki szerint a parlamenti elnöki tisztre Gázi Adzsíl al-Jáver távozó köztársasági elnök az esélyes, míg az parlamenti alelnöki megbízatást egy síita, illetve kurd politikus kapja. Egy másik síita forrás szerint a távozó elnök inkább az állam élén szeretne alelnök lenni.

A síiták és kurdok, akik 146, illetve 77 helyet szereztek meg a 275 fős új parlamentben, február vége óta tárgyalnak a kormányalakításról.

Ijád Allávi távozó ideiglenes kormányfő több feltételhez kötötte, hogy részt vegyen az új kormány munkájában. A síita és a kurd vezetőkhöz intézett levelében legalább négy miniszteri tárcát követelt az általa vezetett választási lista számára. Követelte továbbá, hogy ne avatkozzanak be a biztonság szavatolásának kérdésébe. Azt szeretné ugyanis, ha a miniszterelnöksége idején ezen a területen hozott intézkedések fennmaradnának, főként ami a hadsereget és a biztonsági erőket illeti.