Újabb turul-emlékművet rongáltak meg Szlovákiában

MTI
2005.04.14. 16:25
Újabb turul-emlékművet rongáltak meg Szlovákiában, ahol az elmúlt hetekben négy község első világháborús emlékműben tettek kárt és lopták el róla a turulmadarat ábrázoló bronzszobrot.

Korábban a révkomáromi járásban fekvő Hetényben (Chotín) és Bátorkeszin (Bátorove Kosihy), valamint az érsekújvári járás két nagyközségében, Perbetén (Pribeta) és Kürtön (Strekov) tűnt el az Árpádok totemisztikus eredetmondájában szereplő kerecsensólyom szobrok, amelyek az érintett falvak első világháborúban elesett hőseinek emlékét őrző emlékműveket díszítik.

Ezúttal egy ötödik, szintén a révkomáromi járáshoz tartozó falu, Nagykeszi (Velké Kosihy) temetőjéből tűnt el a turulmadár, de az ismeretlen vandálok Nagykeszin a szobor posztamensét is ledöntötték. Az önkormányzatok mind az öt községben ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, de a rendőrség egyelőre nem talált nyomot, jóllehet, a környék hulladékgyűjtő telepeit is végigjárták, feltételezvén, hogy ott esetleg nyersanyagáron értékesítették a szobrokat. Ez nem igazolódott. Az is valószínűsíthető, hogy újgazdag gyűjtők lopatták el a turulokat.

Nem zárható ki azonban, hogy az ismétlődő bűncselekményeknek magyarellenes-indítékai is lehetnek.