Eredménytelen európai-iráni atomtárgyalások

MTI
2005.04.30. 08:06
Részben eredménytelenül ért véget az európai hatalmak és Irán közötti atom-tárgyalássorozat újabb fordulója pénteken Londonban; a teheráni küldöttség továbbra sem volt hajlandó engedni tárgyalópartnerei kérésének, hogy az ázsiai ország mondjon le urándúsítási programjáról.

A zárt ajtók mögötti megbeszélések a brit, a francia és a német tárgyalók ebben a kérdésben nem jutottak eredményre iráni partnereikkel - közölte a londoni külügyminisztérium.

A pénteki londoni tárgyalás zárását követően az iráni fél egyelőre nem nyilatkozott, de az valószínű, hogy Teherán továbbra is fenntartja urándúsítási programjának önkéntes befagyasztását.

Egy brit külügyi illetékes úgy fogalmazott, hogy sem pozitív, sem negatív végkövetkeztetetést nem kell levonni a mostani fordulóból, a tárgyalások folytatódnak.

Kamal Harazi iráni külügyminiszter csütörtökön Hágában még arra figyelmeztetett, hogy Irán újrakezdi az urániumdúsítást, ha sikertelen lesz az EU-tagállamokkal folytatott tárgyalások következő fordulója. "Ha nincs megállapodás és a tárgyalások összeomlanak, nincs más választásunk, mint újrakezdeni a programot" - mondta újságíróknak Harazi.

Mindegyik fél részt vesz a New Yorkban május 2-án, az atomsorompó-szerződésről folytatandó konzultációkon.