Liberális lapokat számoltak fel Iránban
Tájékoztatásuk szerint a liberális Ekbal és Aftab-e Jazd újságok irodáit vasárnap késő este pecsételték le a teheráni ügyészség utasítására.
Issza Szaharhíz liberális újságíró, volt kulturális miniszter elmondta, hogy mindkét lap közölte azt a levelet, amely heves kritikának vetette alá Hamenei ajatollahot. A legfőbb vallási és politikai vezetőnek címzett dokumentumot a mérsékeltnek tekintett Mehdi Karubi, az iráni elnökválasztás harmadik helyezettje írta pénteken. Ebben kifejtette: az iráni katonai szervezetek megsértették a törvényt azzal, hogy a választások idején a keményvonalasnak tekintett Mahmúd Ahmanidezsádot, Teherán polgármesterét támogatták. Az önkormányzati vezető az elnökválasztás második helyezettje lett és a héten, pénteken, a 2. fordulóban ő indul Ali Ahbar Hasemi Rafszandzsani, az iszlám vallási hierarchia középső részén elhelyezkedő vezető, egykori államfő ellenében.