Izrael 2,2 milliárd dolláros segélyt kér a gázai kivonuláshoz
Izrael 2,2 milliárd dolláros különleges segélyt kér az Egyesült Államoktól a Gázai övezetből való, augusztusra tervezett kivonuláshoz, írta a Háárec című izraeli napilap hétfőn. A lap szerint az összeget a kivonulás finanszírozására, valamint a Gázai övezetet elhagyó kilencezer zsidó telepes elhelyezésére szánnák. A Háárec úgy tudja, hogy az ügyben hivatalosan ezen a héten fordul Washingtonhoz az izraeli miniszterelnöki hivatal, valamint a pénzügyminisztérium magas rangú illetékesei.
Az izraeli kormány azt tervezi, hogy a Gázából, valamint négy ciszjordániai kolóniáról evakuált telepeseknek az ország kevésbé fejlett területein, a déli Negevben, valamint az északi Galileában biztosít új otthont.
Az Egyesült Államok támogatja a kivonulási tervet abban a reményben, hogy előremozdítja a közel-keleti béketárgyalásokat, amelyeknek célja megteremteni Izrael mellett a független palesztin államot. Izrael az egyik legnagyobb haszonélvezője az amerikai segélyeknek. Washington a tervek szerint jövőre 2,3 milliárdos katonai segélyt folyósít a zsidó államnak.