Felfüggesztett egy ismert német szélsőjobbosnak
Voigt inkriminált greifswaldi beszédében, 50-60 fős, főleg fiatalokból álló hallgatóság előtt elmesélte, hogy 14 éves korában, a hidegháború idején fegyvert ragadott volna, ha Németország nyugati részét veszély fenyegette volna. "Ezt várom el tőletek is" - fordult a hallgatósághoz Voigt, később pedig azt a megállapítást tette, hogy az ellenség úgymond a befutott politikusok fejébe fészkelte be magát. Az ügyész a beszéd részeit egymással összefüggésbe hozva fogalmazta meg az uszítás vádját.
Az 1964-ben alapított NPD politológusi diplomával rendelkező 53 éves vezetője nem csak 1998-ban, de a közelmúltban is felhívta magára a figyelmet provokatív kijelentéssel. A Berlin közepén májusban megnyitott holokauszt emlékmű kőtábláiról még a felavatás előtt úgy vélekedett, hogy azok beépíthetők "egy új birodalmi kancellária" fundamentumába. Az emlékhely Hitler egykori, lerombolt kancelláriájának közvetlen közelében terül el.