Háromszáz áldozata van a nyugat-afrikai kolerajárványnak
Már háromszázan haltak meg kolerában Bissau-Guineában, a betegségben szenvedők regisztrált száma pedig elérte a 17 ezer 850-et - közölte kedden az ország egészségügyi minisztériumának szóvivője. "A járvány terjedése megállt, a regisztrált új betegek száma már csökken, naponta 15-20 ember, miközben júliusban és augusztus elején még 100-150 új beteget vettek fel naponta a kórházakba" - állította El Hadji Lamine. Szeptemberben a hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be, amelyek megítélésük szerint meghozták az eredményüket.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeptember elején figyelmeztetett, hogy az idén Nyugat-Afrikában több tízezer ember betegedett meg kolerában, és a helyzet évről évre rosszabb. A leginkább sújtott ország Bissau-Guinea, de Burkina Fasóban, Elefántcsontparton, Guineában, Libériában, Maliban, Mauritániában, Nigerben, Szenegálban, és délebbre, Kongóban is jelentettek haláleseteket.
A megbetegedések rendkívüli száma részben az időjárási körülményekre és a regionális konfliktusok kiváltotta tömeges vándorlásra vezethető vissza. A vándorlások megnehezítik a járvány elleni harcot is. Szakértők szerint a közegészségügyi viszonyok javításával és kellő tájékoztatással könnyebben meg lehetne állítani a kór terjedését. Ehhez azonban több pénzre van szükség - állítják ENSZ-szervek illetékesei.