Krumovgrad lesz a bulgáriai Verespatak?
"Ez példa nélküli együttműködés. Remélem, az eredmény pozitív lesz, mivel a törvények és a nemzetközi egyezmények nekünk adnak igazat" - mondta az AFP-nek Maria Kadoglu, a görög bányafigyelő szolgálat egyik felelőse. Akárcsak a romániai Nagybánya meddőhányóiból, vagy Verespatak tervezett létesítménye esetében, a bulgáriai aranybányában is ciánnal nyernék ki a nemesfémet, és a környezetvédők attól tartanak, hogy ennek következtében mérgező vegyianyag juthat a közeli Krumovica folyóba. A Krumovica a görög Ardasz folyóba ömlik, az pedig az Évrosz görög-török határfolyóba, így három országot is érinthetne egy esetleges szennyeződés. A kanadai cég illetékese, Lawrence Marsland úgy nyilatkozott, hogy a bolgár kormánynak beterjesztett környezettanulmány tiszteletben tartja az európai normákat és törvényeket, és a Dundee meghívta a tanulmány vitájára azokat is, akik ellenzik a tervet.
A környezetvédők szerint az 1994-ben aláírt Espoo nemzetközi egyezmény értelmében a bolgár kormányon kívül a görögnek és a töröknek is beleszólása lehet a döntésbe. A görög kormány azonban már egyetértését nyilvánította a kanadai tervvel, annak ellenére, hogy az ellen augusztusban tiltakozott Krumovgrad polgármesteri hivatala, szeptemberben pedig Évrosz és Rodope görög prefektúrák vezetősége. A görög tiltakozók kijelentették: "Nem akarjuk magunkat kitenni egy olyan környezeti katasztrófának, mint amilyet 2000-ben a (Tiszán és a) Dunán okozott a nagybányai tárolótóból kijutott mérgező anyag. Nem akarjuk, hogy ez megismétlődjön az Évroszon!"