Csehországban is törvényesíthetik az egyneműek együttélését

MTI
2005.12.16. 12:09
Csehország rövidesen várhatóan felsorakozik azon államok közé, amelyek lehetővé teszik az egyneműek hivatalosan bejegyzett együttélését; az ehhez szükséges törvényjavaslatot pénteken hagyta jóvá a cseh képviselőház.

A javaslatot, amelyet az alsóház ötödik próbálkozásra fogadott el, még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. A felsőházban a Polgári Demokratikus Pártnak van a legtöbb szenátora. A párt képviselőinek többsége pénteken a törvényjavaslat ellen szavazott. A törvényjavaslat szerint az egynemű, hivatalosan együtt élő partnerek viszonya a személyi okmányokban is be lenne jegyezve. A partnerek betegség esetén olyan információkra jogosultak a másikról, mint a házastársak, s lehetőségük van egymás után örökölni is. Kötelességük a másikról gondoskodni, de a javaslat szerint gyermeket nem fogadhatnak örökbe.

Az egyneműek partnerkapcsolatát törvényesítő normát az egyházak és a kereszténydemokrata párt határozottan elutasítják. A legfőbb érv az, hogy egy ilyen kapcsolat törvényesítése gyengítheti a hagyományos családot. Európában jelenleg 11 ország szabályozza törvény által a hivatalosan bejegyezett egyneműek együttélését.