Irán kétszázmillió dollárt költ új atomerőművekre

MTI
2006.01.16. 15:43

215 millió dollárnak megfelelő összeget irányzott elő Irán további két új atomerőműnek, az ország második és harmadik ilyen létesítményének felépítésére - jelentette hétfőn a teheráni rádió.

Az iráni tervezési hivatal vezetőjét idéző beszámoló szerint a következő, március 21-én kezdődő év költségvetésének tervezetébe 1940 milliárd rialt (szabadpiaci árfolyamon mintegy 215 millió dollárnak megfelelő összeget) állítottak be a két erőmű felépítésére.

Iráni vezetők a múlt hónapban azt közölték, hogy a déli Huzisztán és Busehr tartományokban tervezik felépíteni a létesítményeket. Irán orosz segítséggel szintén Busehrben építette fel első atomerőművét, amelyet idén kíván üzembe helyezni. Teherán további húsz atomerőművet szeretne felépíteni, s Moszkva felajánlotta a munkák egy részének kivitelezését.

A nyugati országok ellenzik az iráni urándúsítást, mivel a folyamat atombomba-alapanyag előállítására is felhasználható. Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt atomfegyver előállítására törekszik, amit Teherán cáfol.