Milinkevics az utcára szólítja a fehérorosz elnökválasztás ellen tiltakozókat
Milinkevics elmondta, hogy nem tudtak saját megfigyelőket állítani a választásra, mivel a megyékben és a járásokban több mint 300 aktivistájukat őrizetbe vették. Bírálta a kedd óta tartó előzetes szavazást, mert - mint mondta - "ezek a szavazatok eltűnnek". A választások legnagyobb eredményének nevezte, hogy az emberek bátrabbak lettek. Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: hamar vége lesz a hatalomnak, ha őt őrizetbe veszik.
A választás nagy esélyese, Alekszandr Lukasenko szintén Minszkben adta le délben szavazatát. Az állami televízió egyenes adásban közvetítette, amint az államfő az 1. számú választókörzetben az urnába ejtette a szavazólapot, majd egy nemzetközi megfigyelők bejelentésére vonatkozó, félig elhangzott újságírói kérdésnél megszakadt az élő közvetítés. A fél órával később leadott tudósítás szerint az elnök a választási kampányt értékelve kijelentette: az előző évekhez viszonyítva sokkal nyugodtabban folyik a választási kampány. Az országban nyugalom, rend van, az emberek mennek szavazni. Az ellenzék tiltakozó megmozdulásra való felhívásával kapcsolatban Lukasenko cáfolta, hogy megfélemlítenék a népet. Az állami televízió déli híradásában a reggeli választási hírműsorral ellentétben már azt közölte: a választásról 550 külföldi újságíró, közöttük számos nemzetközi hírügynökség munkatársa tudósít.