Fél év börtön az amerikai kutyás őrmesternek

MTI
2006.03.23. 19:05

A lehetséges nyolc és fél év helyett csak hat hónap börtönre ítélte az egyesült államokbeli Fort Meade támaszponton az illetékes hadbíróság azt az amerikai kutyavezető őrmestert, aki az Abu Graib-i börtönben iraki foglyokat gyötört és tartott rettegésben. Csütörtöki sajtóbeszámolók szerint a 24 éves Michael J. Smith őrmestert a héttagú katonai esküdtszék a 13 vádpont közül ötben talált bűnösnek, amiért összesen több mint nyolc év 9 hónap börtönnel sújthatták volna, de a hadbíróság ehhez képest enyhe ítéletet hozott.

A vád szerint Smith és egy másik kutyavezető szórakozásból gyakran űzték "ebtáncoltatónak" nevezett játékukat: abban versengtek, hogy a szájkosár nélkül acsargó kutyával hány foglyot tudnak annyira megijeszteni, hogy rettegésükben magukra piszkítsanak. A védelem képviselői azzal érveltek, hogy a férfi felső utasításra cselekedett, kihallgatás előtt meg kellett puhítania a foglyokat, és ezért méltánytalanul említik őt egy lapon az Abu Graib-i hírhedt visszaéléseket elkövető katonai rendőrökkel.

Smith 2003-2004-ben szolgált az iraki börtönben, ugyanabban az időben, amelyben a börtönőrök feladatát ellátó amerikai tartalékos katonai rendőrök éjszakai szolgálatban kínozták, gyötörték és szexuálisan megalázták a foglyokat. A visszaélésekről készült megrázó fotók 2004-ben az egész világot bejárták. Az egyik fényképen a kutya egy iraki fogoly fejének közvetlen közelében vicsorít.