A II. János Pál elleni merényletre emlékeztek Rómában

MTI
2006.05.13. 23:38
Rómában ezrek emlékeztek meg a néhai II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylet 25. évfordulójáról. A tavaly elhunyt katolikus egyházfőre 1981. május 13-án a római Szent Péter téren egy török fiatalember, Ali Agca lőtt pisztolyával súlyosan megsebesítve őt. A pápa azonban később felépült betegségéből.

A tömeg - a becslések szerint mintegy 20 ezer ember - a Castel Sant'Angelotól vonult a Szent Péter székesegyházhoz, ahol Camillo Ruini bíboros mutatott be megemlékező misét. Miközben a menet a Vatikán felé tartott egy helikopter az olasz főváros fölött repülve szállította a Szent Péter térre a portugáliai Fatimából erre az alkalomra Rómába szállított Szűzanya szobrát. II. János Pál pápa ugyanis neki tulajdonította, hogy a merénylő nem érte el célját, és ő életben maradt. A szentatya a későbbiekben elzarándokolt Fatimába is, ahol három pásztorgyerek előtt - állításuk szerint - 1917-ben többször is megjelent a Szent Szűz.