Blair: elfogadhatatlanok Szaddám kivégzésének körülményei

MTI
2007.01.09. 20:40

Súlyosan elítélte kedd este a brit kormányfő Szaddám Huszein kivégzésének módját, felhívta a figyelmet ugyanakkor az egykori iraki diktátor bűneire is. Tony Blair, aki Abe Sindzo japán miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót Londonban, "teljesen helytelennek és elfogadhatatlannak" minősítette azokat a körülményeket, amelyek közepette Huszeint tavaly év végén felakasztották.

Blair több mint kéthetes hallgatás után először szólalt meg az ügyben, jóllehet saját kormányának vezető tagjai is, köztük John Prescott miniszterelnök-helyettes és Gordon Brown pénzügyminiszter - az idén távozó Blair félhivatalosan kijelölt utódja - már több ízben nyilvánosan elítélték a kivégzés módját.

Tony Blairt mind több bírálat érte az elmúlt napokban, amiért nem szólalt meg ebben a kérdésben. A kormányfő azonban a kedd esti sajtótájékoztatón azt mondta: a brit kormány véleménye "nagyon világosan" kifejezést nyert a miniszterek és az ő személyes szóvivője által tett eddigi nyilatkozatokból. Hozzátette: a kivégzés körülményeinek sem szabad feledtetniük, hogy Szaddám Huszein milyen bűnöket követett el saját népe ellen.