Móric
14 °C
15 °C

Terrorellenes rendelkezéseket töröltek el Kanadában

MTI
2007.02.28. 06:51

A kanadai parlament eltörölt kedden két vitatott terrorellenes rendelkezést, amelyek lehetővé tették a megelőző célú őrizetbe vételt, illetve a bíróság előtti kötelező tanúvallomást. Dacolva a Stephen Harper vezette kisebbségi konzervatív kormány kérésével a képviselőház 159-124 arányban nem hosszabbította meg a két intézkedés március 1-jén lejáró hatályát. A 308 tagú képviselőházban 125-en képviselik a kormányoldalt.

A két intézkedést az előző, liberális kormány fogadtatta el öt évvel ezelőtt, a 2001. szeptember 11-i merényletek után. Az egyik lehetővé tette a hatóságnak, hogy a terrorizmussal gyanúsítottakat őrizetbe vegyék és vádemelés nélkül három napig fogságban tartsák. A másik felhatalmazta a rendőrséget arra, hogy bíróság előtti tanúvallomásra kényszerítsék azokat, akik gyaníthatóan tudnak terrorista tevékenységről.

Már annak idején is vitát váltott ki a két rendelkezés, mert képviselők aggódtak az emberi jogok tiszteletben tartása miatt. Hatályát éppen ezért szabták meg öt évben, és lejárta után a parlament mindkét házának meg kellett volna szavaznia a hosszabbítást. Az elmúlt öt év alatt egyetlen egy alkalommal sem alkalmazták egyik rendelkezést sem. Stephane Dion, a liberális ellenzék vezetője a vitában rámutatott, hogy a rendelkezések szükségtelenül sértik a polgári szabadságjogokat.