Ankara iraki támadással fenyeget

MTI
2007.03.10. 19:09

A török hadsereg egyik vezetője szombaton ismét azt az ankarai álláspontot hangoztatta, hogy Törökországnak a nemzetközi jog értelmében joga van csapatokat vezényelni Észak-Irakba, ha azt szükségesnek látja az ott rejtőző törökországi kurd lázadók leverésére. Ilker Basbug tábornok, a török szárazföldi haderő főparancsnoka ezt ugyanazon a napon jelentette ki, amikor Núri al-Máliki iraki kormányfő egy bagdadi nemzetközi konferencián arra szólította fel a szomszédos országok, köztük Törökország képviselőit, hogy párbeszéd útján rendezzék regionális vitáikat. "A nemzetközi jog értelmében ... Törökország bármikor felléphet az Észak-Irakban működő terrorista szervezet ellen, ha hadseregünk érdekei ezt megkívánják" - mondta Basbug tábornok Diyarbakirban, a többségében kurdok lakta délkeleti országrész legnagyobb városában. Török részről nem először fenyegetőznek egy iraki területre átnyúló katonai akcióval. A mostani kijelentés időzítése minden bizonnyal a hadseregnek azt a félelmét tükrözi, hogy a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) a tavasz beköszöntével ismét fokozza majd törökországi erőszakcselekményeit. Basburg szavai szerint a PKK akár 3800 gerillája is Észak-Irakban rejtőzhet, döntően a határ túloldalán húzódó hegyvidéken. Elemzők szerint alig valószínű, hogy Törökország nagyszabású inváziót indítana Észak-Irak ellen, nem kizárt azonban, hogy kommandós bevetéseket vagy légi csapásokat hajt végre, különösen, ha a politikusok szükségét érzik annak, hogy az idén esedékes választások előtt határozottságot mutassanak fel a terrorizmussal szemben.