Lemondott a román külföldi hírszerzés vezetője

MTI
2007.03.19. 16:29

Lemondott tisztségéről hétfőn a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója, Claudiu Saftoiu, miután azzal vádolták meg az általa vezetett szervet, hogy nem bírói, hanem ügyészi engedéllyel hallgatott le telefonbeszélgetéseket. A román hírügynökségek emlékeztetnek rá, hogy Saftoiut öt és fél hónappal korábban nevezték ki a SIE élére. Lemondásában vélhetően az is közrejátszott, hogy éppen hétfőn közölte az Adevarul című napilap azt a jegyzőkönyvet, amely a Basescu felfüggesztésének lehetőségét mérlegelő parlamenti különleges vizsgálóbizottság egyik ülésén készült.

Claudiu Saftoiut meghallgatásra a múlt héten a testület elé kérették. A lapban közölt jegyzőkönyv szerint a hírszerzési igazgató kijelentette: a legfőbb ügyész engedélyével hallgattak le telefonbeszélgetéseket, és az általa vezetett hírszerzés rendelkezik a megfigyelést lehetővé tevő technikai berendezéssel. Több újság is arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában csak bírói engedéllyel lehet lehallgatni telefonbeszélgetéseket. A román sajtó szerint a SIE abban is törvényt sértett, hogy belföldi telefonkészülékeket is figyelt.