Phenjan addig nem tárgyal, amíg nem jut hozzá a pénzéhez
Az észak-koreai küldöttség elutasította, hogy részt vegyen a Pekingben zajló hathatalmi tárgyalások keddi ülésén, de kínai részről jelezték, hogy Phenjan folytatja atomprogramjának felszámolását.
A távolmaradás oka - amint előbb japán forrásból jelezték, majd később Alekszandr Loszjukov, az orosz delegáció vezetője is megerősítette - az, hogy nem rendeződött a makaói Banco Delta Asia (BDA) bankban befagyasztott 25 millió dolláros észak-koreai kinnlevőség ügye. Hétfőn az Egyesült Államok bejelentette: megállapodott Észak-Koreával arról, hogy Phenjan felveheti a pénzösszeget; ez volt ugyanis az egyik feltétele annak, hogy a Észak-Korea megkezdje a nukleáris leszerelést.
Loszjukov a Vesztyi 24 orosz televíziós állomásnak nyilatkozva elmondta, hogy az amerikai tárgyalók közölték: a pénzügyi problémát megoldják, a pénzösszeget átutalják annak a kínai banknak a számlájára, amelyet Phenjan megjelölt.