Ügyészséghez fordultak Sarkozy lakásvásárlása miatt
Az ügyet, amelyben Marc Salomone az ügyészséghez fordult, a Le Canard Enchainé márciusban írta meg: Sarkozy 1997-ben legalább 300 ezer euró kedvezményt kapott a Lasserre építési vállalkozástól Párizs egyik előkelő elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben épült lakás megvásárlásakor.
Ellentételezésként Sarkozy, aki akkoriban a város polgármestere volt, összesen 775 ezer euró kedvezményt adott a vállalkozónak építési telkek vételárából. Salomone - aki polgári peres igényt is benyújtott az ügyben - azt mondja magáról, nem politikai megfontolások vezették a kereset benyújtásakor.
Az ügyészségnek először azt kell eldöntenie, hogy az ügyben a francia jog megengedi-e magánvád benyújtását. Nanterre-ben egyébként éppen most zajlik a váltás az államügyészi poszton. Az új közvádló április 25-én foglalja el a tisztséget, három nappal az elnökválasztás első fordulója után.