Timosenko borított: Janukovicsék vesztegettek

MTI
2007.04.06. 06:47

Megvesztegetési kísérletekkel vádolta meg Viktor Janukovics ukrajnai miniszterelnököt az ellenzék vezetője, Julija Timosenko. A The Times című napilap pénteki számában megjelent nyilatkozatában Timosenko azt állította, hogy a kormányzó koalíció több millió dollárig terjedő kenőpénzt ajánlott fel ellenzéki parlamenti képviselőknek az átállásért cserébe. Volt olyan, akinek kormányzati tisztséget ajánlottak, de volt olyan is, akit megfenyegettek és vállalkozását csődbe vitték.

Timosenko elmondta, az általa vezetett tömörülés (Julija Timosenko Tömbje/BJuT) képviselői arról számoltak be, hogy ötmillió dollárig terjedő összeget ajánlottak fel nekik, ha átállnak a kormányzati oldalra. "Senki nem tud ennek ellenállni. Ebben a törékeny demokráciában a korrupció nagyon komoly veszélyt jelent" - mondta Timosenko. Hozzátette, hogy május 27-én megtartják az előre hozott parlamenti választásokat, akár részt vesz azon a Viktor Janukovics kormányfő vezette Régiók Pártja, akár nem.