Nem elérhető a skót függetlenség
Az SNP a csütörtökön lebonyolított helyi törvényhozási választásokon eggyel több mandátumot szerzett a skót parlamentben, mint az országosan tíz éve kormányzó Munkáspárt, de önállóan így sem tud kormányt alakítani. A legnagyobb lehetséges koalíciós partner, a Liberális Demokrata Párt azonban máris közölte, hogy a skót függetlenség programját semmiféleképpen nem támogatja.
A partnerjelöltként szintén szóba jöhető zöldek nem zárkóznak el ugyan az SNP által megígért függetlenségi népszavazástól, ám ez a politikai csoport mindössze két képviselői helyet szerzett a nacionalisták 47, és a liberálisok 16 mandátumával szemben, vagyis komoly befolyásuk nincs a majdani skót belpolitikai irányra.
A három pártnak éppen meglenne együtt a többsége a 129 fős skót parlamentben, de Sir Menzies Campbell, a liberális demokraták vezére már egyértelművé tette, hogy pártja nem támogatna semmilyen skót függetlenedési törekvést.
Alex Salmond, az SNP vezetője régóta kampányol a skót önállósodása mellett azzal, hogy a független Skócia megtartaná a brit uralkodót államfőjeként, a fontot fizetőeszközeként, és nem vezetne be útlevél-ellenőrzést az angol-skót határon. A legutóbbi felmérések szerint egyébként az angoloknak is csaknem a 60 százaléka "elengedné" Skóciát a brit unióból, főleg azért, mert sokallják a központi költségvetésből a skót gazdaság fejlesztésére juttatott pénzeket.
A Munkáspárt, amely egyébként jelentős veszteségeket szenvedett el az egyidejűleg megtartott skóciai és walesi törvényhozási, valamint részleges angol helyhatósági választásokon - viszont Walesben így is megőrizte többségét -, a skót eredményeket szombaton úgy értékelte, hogy azok "a függetlenséget ellenzők nagy többségét" mutatják.
A Labour, amelynek az előzetes felmérések súlyos veszteségeket jósoltak a helyi választásokra, összességében sem tartja végzetesnek a számokat; a párvezetői tisztségétől várakozások szerint jövő héten búcsúzó Tony Blair kormányfő kijelentette: nem következett be az a "vérontás", amelyet a közvélemény-kutatások jeleztek.