A lengyelek nem fogadják el a módosított EU szavazási rendszert
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek vasárnap esti luxembourgi tanácskozásán Anna Fotyga, a lengyel diplomácia vezetője tájékoztatta kollégáit a varsói álláspontról. Mint utóbb újságíróknak elmondta, országa nem fogadhatja el a kettős többség rendszerét, úgy, ahogy az az EU-alkotmányban szerepel. (Ennek értelmében a minősített többséggel meghozott döntéseknél egy javaslat akkor számít elfogadottnak, ha azt legalább a tagállamok 55 százaléka támogatja, de úgy, hogy ezek a tagállamok az EU összlakosságának minimum 65 százalékát adják.)
Fotyga hozzátette, készek a kompromisszumra, hiszen saját javaslatuk (amely az egyes országok lakosságának négyzetgyökén alapul) már önmagában is "óriási kompromisszum" - s ráadásul most már köti őket egy parlamenti határozat is, amelyben az ellenzék felsorakozott a kormány mögött.
Eközben Spanyolország és Franciaország Luxembourgban közös javaslatot terjesztett elő arról, hogy az EU-alkotmányból - amelyet két éve a franciák és a hollandok leszavaztak - mit kellene mindenképp megőrizni, átmenteni egy új szerződésbe. A két ország például meg kívánja őrizni a kettős többség módszerét (amit Varsó - mint látható - elvet), s a brit ellenkezés dacára az összes olyan területre ki akarják terjeszteni a minősített döntéshozatal lehetőségét, amelyek az eredeti alkotmányban is szerepeltek.