Egy szlovák és egy román néppárti képviselő tette szóvá hétfőn az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a Magyar Gárda ügyét. Napirend előtti felszólalásában a szlovák Anna Záborská felszólította a magyar kormányt, hogy oszlassa fel a félkatonai jellegű gárdát. A képviselőnő szerint Magyarországon radikalizálódás tapasztalható, és kitért arra, hogy a Magyar Gárda egyenruhás szervezet, alapszabályában szerepel a lőkiképzés, valamint bírja egy korábbi magyar miniszter támogatását.
A román Marian-Jean Marinescu is azt mondta napirend előtti felszólalásában, hogy az ilyen szervezetek tevékenységét nem lenne szabad megengedni, hanem a törvény által büntetni kellene. Utalt a Magyar Gárda vezetőjének olyan kijelentésére, miszerint Románia és Szlovákia megtámadhatja Magyarországot. Szerinte a lakosság ilyen megfélemlítése terrorista cselekménynek minősül az Európai Unió szerződése értelmében.
"Az ilyen szervezetek és szélsőséges magatartások bátorítják a szeparatista mozgalmakat" - mondta Marinescu, és úgy vélekedett, hogy az EU nem reagált megfelelően a Magyar Gárda megalakulására. Felkérte az Uniót, hogy ítélje el az ilyen jelenségeket, és kérje fel az alapjogokkal foglalkozó ügynökséget, tegyen jelentést a történtekről, illetve vegye górcső alá a magyarországi kisebbségek helyzetét.
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon