Bush további türelmet kért a háboruhoz
George Bush további türelmet és áldozatvállalást kért csütörtök este az amerikai néptől az iraki háború folytatásához, ismételten hangoztatva, hogy az arab országban zajló katonai műveletek az Egyesült Államok biztonságát szolgálják.
Az amerikai elnök beszédét óriási várakozás előzte meg, hiszen abban határozta meg, hogyan képzeli el az Egyesült Államok jövőbeni Irak-politikáját az utóbbi hetekben napvilágot látott jelentések fényében. Az országosan közvetített televíziós beszédből kiderült: Bushnak nincs szándékában "drámai mértékben" módosítani eddigi háborús politikáján.
Bush a Fehér Házból, az ovális irodából intézett lelkesítőnek szánt beszédet a háborúért már régóta nem lelkesedő amerikaiakhoz. Szinte ugyanazokat a szavakat használta, amelyeket még januárban, a csapaterősítési hullám előtt mondott: türelmet, áldozatvállalást és elszántságot kért. Az elhúzódó háborúval kapcsolatos csalódottságot elhárítva azt mondta: "sosem késő eredményeket elérni, csapást mérni az al-Kaidára, előmozdítani a szabadságot".