Csádban letartóztatták a francia árvaimportőröket

MTI
2007.10.26. 06:15
A csádi rendőrség csütörtökön őrizetbe vett kilenc francia állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több mint száz csádi és szudáni gyermeket akartak Franciaországba szállítani, hogy ott pénzért örökbe adja őket. Az őrizetbe vettek között van Eric Breteau, a Zoé Bárkája nevű civil szervezet vezetője is, amely korábban közölte, hogy dárfúri árvákat kíván Franciaországba eljuttatni, hogy ott örökbe fogadják őket. Ahmat Mahamat Bachir csádi belügyminiszter közölte: a kilenc francia állampolgárt a dárfúri határ közelében, a kelet-csádi Abéché repülőterén vették őrizetbe, ahonnan 103, három és nyolc év közötti gyermekkel akartak a franciaországi Reimsbe repülni. Bachir szerint nem minden gyermek volt árva.

A francia külügyminisztérium közleményében határozottan elítélte az akciót és közölte: bűnügyi vizsgálatot indítanak a történtek kivizsgálására. Rama Yade, a tárca emberi jogi államtitkára az Aujourd,hui en France/Le Parisien című lap pénteki számában megjelenő interjúban "törvénytelennek és felelőtlennek" nevezte a gyermekek elvitelét. Egy diplomáciai forrás szerint mintegy 300 - többségében francia - család 2800 és 6000 euró közötti összeget fizetett egy-egy gyermekért.