Meghalt Ian Smith egykori rhodesiai elnök

MTI
2007.11.20. 23:32
Elhunyt 88 éves korában kedden Dél-Afrikában Ian Smith, az egykori Rhodesia, a mai Zimbabwe utolsó fehér kormányának elnöke - jelentette a BBC a család egyik barátjának közlésére hivatkozva.

Smith, aki néhány hete kisebb szélütést szenvedett, egy Fokváros melletti klinikán halt meg.

Smith a negyedmilliós rhodesiai fehér kisebbség vezetőjeként 1965. november 11-én egyoldalúan kinyilvánította az afrikai ország függetlenségét az addigi gyarmattartó Nagy-Britanniától, elutasítva azt a javaslatot, hogy adja át a hatalmat a fekete többségnek. A nemzetközi közösség nem ismerte el rendszerét, és az ENSZ büntetőintézkedéseket léptetett életbe országa ellen. Az 1979-ig tartó fehér uralom idején miniszterelnök volt, amíg a fekete gerillamozgalom rá nem kényszerítette a tűzszünet és a politikai megoldás elfogadására.

Az 1980-as választások eredményeként Zimbabwe fekete irányítású köztársaság lett, Robert Mugabe miniszterelnökkel az élén. Smith ezután Mugabe parlamenti ellenzékeként dolgozott, amíg a fehér kisebbségnek fenntartott parlamenti helyeket 1987-ben el nem törölték. Smith sok fehér rhodesiai szemében egyfajta bálvány volt, míg a feketék számára a legrosszabb faji elnyomást jelképezte.