A lengyelek is támogatják a halálbüntetés elleni napot
Feladta ellenkezését Lengyelország a halálbüntetés elleni európai nap bevezetésével szemben - adta hírül pénteken a lengyel sajtó Zbigniew Cwiakalskira, az új lengyel kormány igazságügy-miniszterére hivatkozva. Miután a jelképes aktust egyedül az előző, Jaroslaw Kaczynski vezette kormány ellenezte az unióban, az Európai Unió tagországainak igazságügy-miniszterei már pénteken elfogadják nyilatkozatukat az évente október 10-én megtartandó emléknapról, közölték brüsszeli diplomaták.
"A portugálok megkérdeztek bennünket, mi az álláspontunk a (halálbüntetés elleni emlék)nappal kapcsolatban, és úgy döntöttünk, nincs akadálya annak, hogy támogassuk a kezdeményezést" - idézte a Gazeta Wyborcza lengyel lap pénteken a Donald Tusk vezette új liberális kormány igazságügy-miniszterét, aki nyilatkozatában az EU soros portugál elnökségére utalt.
A konzervatív Kaczynski-kormány idén szeptemberben azzal utasította el az uniós kezdeményezést, hogy Lengyelország a maga részéről inkább az élet védelmének a napját ünnepelné, a halálbüntetés eltörlése mellett az eutanázia és az abortusz tilalmát is propagálva. Az október 21-i előre hozott választásokkor hatalomra került Tusk-kormány az elmúlt hetekben többször is egyértelművé tette, hogy javítani akar az unióval folytatott együttműködésén.