Francia Pentagont akar Sarkozy

MTI
2007.12.10. 18:39

Egy Párizs szélén fekvő új főhadiszállásra akarja összeköltöztetni a francia katonai fegyvernemek különböző parancsnokságait Nicolas Sarkozy elnök, mondta el hétfőn egy minisztériumi tisztségviselő. A hadiflotta és a szárazföldi erők parancsnoksága, illetve az összhaderőnemi parancsnokság 2012-ben egy épületbe költözik majd a francia főváros délnyugati részében, a légierő ottani parancsnokságának tőszomszédságába, mondta a tisztségviselő. A Balard kerületi új helyszín tízezer ember munkahelye lenne, beleértve ebbe a légierő központjában ma is ott dolgozó ötezer főt, amivel - ahogy a Le Figaro című lap nevezi - egyfajta "francia Pentagon" jönne létre.

Sarkozy korábban azt is bejelentette, hogy egy amerikai típusú nemzetbiztonsági tanácsot tervez felállítani biztonsági szakértőkből. A Le Figaro tudomása szerint a tervezett egyesített főhadiszállás helyszínén a hadsereg egy nyolchektáros területet birtokol, amiből hármat eladni készül, hogy a bevételből finanszírozza az építkezést. A kormány tervbe vette ugyanakkor több belvárosi parancsnoksági épület eladását, így például megválnának a haditengerészet igen drága környéken lévő, Concorde téri főhadiszállásától is. Hozzáfogtak emellett egy sor más kormányzati ingatlan értékesítéséhez is, hogy megpróbálják feltölteni a kiürült államkincstárat.