Augusztusig lezárnák Malina Hedvig ügyét
Trnka korábban március végére ígérte a legfőbb ügyészi vizsgálat befejezését, de a helyettese szombaton új időpontot jelölt meg. Mint mondta, csaknem minden tanút kihallgattak, már csak az egykori látleleteket kiállító három orvos meghallgatása van hátra. Malina Hedviget is kihallgatják, majd egy arra hivatott "intézet kerül sorra, amely Malina Hedvig egészségi állapotát fogja megvizsgálni, aztán az ügyészségen az összes bizonyíték birtokában elemezzük" az ügyet.
Kostál bejelentette: az ügyészség nem látja okát, hogy Robert Fico kormányfőt és helyettesét, Dusan Caplovicot, valamint Robert Kalinák belügyminisztert is kihallgassák. Ezt Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica azért kérte, mert jogszerűtlennek tartja, hogy a kormány tagjai betekintettek egy lezáratlan ügy aktájába, s annak alapján nemzetközi sajtótájékoztatón próbálták azt bizonyítani, hogy Malina Hedviget, a Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemistát - a sértett panaszával ellentétben - senki sem verte meg, amiért magyarul beszélt. Szerintük a támadást a sértett maga találta ki.
Kvasnica továbbra is ragaszkodik a politikusok beidézéséhez, de a helyettes főügyész szerint ennek az elvárásának nem tesznek eleget, mert "tudjuk, hogy sem a kormányfő, sem a belügyminiszter, sem más kormánytag nem tudja megmondani, hogy mi és hogyan történt Nyitrán. Ezt mi vagyunk hivatottak más módszerekkel kideríteni."