Szerbia: megállapodtak a demokraták és a szocialisták a kormányalakítás elveiről
Megállapodtak a kormányalakítás elveiről és céljairól a szerb demokraták és a szocialisták - jelentette be szombat este Boris Tadic szerb elnök.
Az államfő vezette Demokrata Párt - az Európai Szerbiáért nevű, öt párt alkotta koalíció vezető ereje - és a szocialista tábor első számú vezetői a nap folyamán kezdték meg hivatalos tárgyalásaikat a kormányalakításról.
Tadic az első tárgyalási forduló után úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a vasárnapi újabb megbeszéléseken ugyanilyen szintű egyetértés alakul ki a felek között, "nagyon gyorsan" megalakulhat az új szerb kormány.