A tuszik folytatják az előrenyomulást
Tuszi lázadók kedden bejelentették, hogy elfoglaltak egy várost a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, s tudatták azt is, folytatják az előrenyomulást. "Bevettük Rutshurut és (vele együtt) Kiwanját" - mondta a Laurent Nkunda tábornok vezette tuszi lázadók egyik szóvivője. Alan Doss, a helyi ENSZ-misszió, a MONUC vezetője a fővárosból, Kinshasából úgy nyilatkozott, nem tud róla, hogy az Észak-Kivu tartománybeli város a lázadók kezére került volna. Úgy tudni ugyanakkor, hogy az ENSZ békefenntartóinak evakuálniuk kellett Rutshuruból nagyjából félszáz külföldi segélymunkást.
A világszervezet menekültügyi főbiztossága (UNHCR) közölte, felkészült rá, hogy befogadjon a harcok elől menekülő 30 ezer embert a körzet legjelentősebb városától, Gomától tíz kilométernyire északra, Kibatinál felállított táborába. A menekülők kétharmada a Gomától húsz kilométerre északra fekvő faluból, Kibumbából kelt útra, miután a lázadók hétfőn támadást intéztek a település ellen.