Gránát robbant a thai kormánypalota udvarán

MTI
2008.11.20. 07:28

Gránátot dobtak csütörtökön a thaiföldi kormánypalota udvarán harmadik hónapja tüntető ellenzékiek közé, a támadásban egy ember meghalt és 23-an megsérültek, jelentette a helyi média a rendőrségre és a tüntetőkre hivatkozva. A bangkoki média szerint egy M-79-es típusú gránát a tüntetés főemelvényénél robbant fel, amikor egy együttes szórakoztatta a tüntetőket. A robbanószerkezet az emelvény melletti sátorra zuhant, amelyben több tucatnyian hallgatták az előadást. A rendőrség is megerősítette, hogy robbanás történt, de kevés információval tudott szolgálni, mivel a tüntetők nem engedték be a hatóságiakat a miniszterelnöki hivatal udvarára.

A tüntetés három hónapja alatt több pokolgépes támadás történt a kormánypalota udvarán, amelyet megszállva tartanak a tiltakozók, de a mostani volt a legsúlyosabb. A Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) elnevezésű ellenzéki csoport szervezésében augusztus 26-án kezdődött a tüntetés a kormánypalota udvarán. A tiltakozók követelik a szeptember 17-én kormányfőnek megválasztott Szomcsai Vongszavat távozását. Sérelmezik, hogy Vongszavat a 2006-ban megbuktatott Thakszin Sinavatra volt kormányfő sógoraként került a kormány élére. A PAD szerint az új miniszterelnök Sinavatra bábja, s akadályozza az ex-kormányfő ellen korrupciós vádak ügyében folyó vizsgálatot.