A Politkovszkaja-ügy tárgyalása mégis nyilvános lesz

MTI
2008.11.25. 16:22

A Politkovszkaja-ügyben a tárgyalás mégis nyilvános lesz, vagyis jelen lehetnek a sajtó képviselői, közölte kedden a moszkvai bíróság döntésére hivatkozva Murad Muszajev, az egyik vádlott ügyvédje. A moszkvai körzeti katonai bíróság az ügyészség indítványa ellenére nyíltnak, majd az esküdtek kérésére hivatkozva zártnak minősítette a bűnrészességgel gyanúsítottak tárgyalását. A keddi bejelentés után az ügyészség követelte, hogy az ügyet a jelenlegi bíró elfogultsága miatt adják át más bírónak.

Vlagyimir Lukin orosz emberi jogi megbízott elégedett, hogy a tárgyalás nyílt lesz, köszönetet mondott érte az esküdteknek, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ezt kezdeményező esküdt felmentését kérte.