Az öbölállamok felvennék a harcot a kalózkodás ellen

MTI
2008.11.26. 10:33

"Az öbölállamok közös erővel, a tengeri nagyhatalmakkal együttműködve szembe akarnak szállni ezzel az újfajta veszéllyel, amely lényegében tengeri terrorizmusnak tekinthető" - mondta Juszuf Bin Alavi bin Abdalláh ománi külügyminiszter a hat arab tagállamot tömörítő Öböl menti Együttműködési Tanács (CCG) szakminisztereinek keddi, maszkati tanácskozása után. "Nagyon fontos, hogy felvegyük a harcot ezzel a nemzetközi jogsértéssel szemben, és megvédelmezzük a tengeri hajózást az ománi vizeken, illetve a Vörös-tengeren és az Indiai-óceánon" - tette hozzá.

Az öböl menti országok készen állnak az együttműködésre Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Japánnal, Ausztráliával vagy bármelyik más állammal, amely részt vesz a kalózkodás elleni küzdelemben - közölte az ománi miniszter. Arra a kérdésre, hogy a CCG-t alkotó Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Omán és Szaúd-Arábia hajlandó lenne -e hadihajókat vezényelni az érintett térségekbe, azt mondta, hogy erről "még korai lenne nyilatkozni".

Szaúd el-Fejszál herceg szaúdi külügyminiszter pénteken azt mondta, hogy ellenez bármiféle tárgyalást a tengeri rablókkal, és kijelentette: a kalózkodás olyan "ördögi jelenség, amelyet a terrorizmushoz hasonlóan gyökerestül ki kell irtani". Fejszál ismét megerősítette, hogy ennek érdekében Szaúd-Arábia kész hozzájárulni egy nemzetközi tengeri erő létrehozásához.

Szomáliai kalózok 15 millió dolláros váltságdíjat követelnek a Sirius Star szaúdi óriás tankhajóért, amely rakterében 100 millió dollár értékű olajat szállít.