A német haditengerészet is felveszi a harcot a kalózokkal
Jóváhagyta a berlini kormány szerdai ülésén, hogy a német haditengerészet is bekapcsolódjon a Szomália partjainál garázdálkodó kalózok elleni harcba. Németország egy fregattot és legfeljebb 1400 katonát bocsát az Európai Unió "Atalanta" missziója rendelkezésére. A német haditengerészet történetében ez lesz az első ilyen jellegű bevetés, amelyről a végső döntést december 19-én hozza meg a parlament. A kalózok elrettentésére hivatott nemzetközi haditengerészeti erőben korábban is részt vettek német hajók. Franz Josef Jung védelmi miniszter a hét elején úgy nyilatkozott, hogy a mostani megbízatás már a fegyverhasználatot is magában foglalja. A feladatra szóló megbízatás a tervek szerint 2009. december 15-ig tart. Kezdetben valószínűleg néhány száz német katona szolgál majd a szomáliai partok mentén cirkáló hajókon. A Karlsruhe nevű német fregatt már a térségben van, és a parlamenti határozat után azonnal áthajózhat bevetési területére.
Az Atalanta művelet hétfőn vette kezdetét. Az EU összesen hat hadihajóval és három felderítő repülőgéppel veszi fel a harcot a kalózokkal, biztonsági kíséretet adva a kereskedelmi és segélyszállító hajóknak. A misszióban Németország mellett még hét állam vesz részt.