Tamil lázadók 130 kormánykatona megölését jelentették be
A Srí Lanka-i tamil lázadók szerdai állításuk szerint 130 kormánykatonát öltek meg, és további 300-at megsebesítettek a sziget északi részén végrehajtott több támadásukban. A colombói kormány rögtön cáfolta a bejelentést. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) szakadár szervezetéhez kötődő TamilNet portál arról számolt be, hogy a lázadók visszaverték a kormányerők előző napi offenzíváját, amelynek célja a Tigrisek északi védelmi vonalainak áttörése volt.
A szeparatisták bejelentését egy nappal megelőzően a hadsereg közölte: a harcokban 120 lázadó és 25 katona esett el, 10 katona pedig eltűnt, továbbá 250 lázadó és 160 katona megsebesült. A 25 éve tartó Srí Lanka-i belháború az utóbbi időkben különösen hevessé vált a kormányerők kitartó offenzívája nyomán. Mindkét fél rendszeresen eltúlozza az ellenségnek okozott veszteségeket, és igyekszik saját veszteségeit kevesebbnek beállítani. Éppen ezért némiképp meglepőek voltak a keddi kormányközlemény saját veszteségekre vonatkozó, viszonylag magas adatai.