Ivó, Milán
EUR 383,83 Ft
USD 365,80 Ft
6 °C
26 °C

A szerbek többsége nem adná fel Mladicsot

Független Hírügynökség
2009.01.23. 12:55

Egymillió eurós jutalomért sem adná fel a szerbek többsége Ratko Mladics hágai vádlottat, a boszniai szerbek háborús parancsnokát. Ez derül ki egy közvélemény-kutatásból. A háborús bűnökkel megvádolt Mladicsnak kétharmados, pontosabban 65 százalékos támogatottsága van az ankét szerint. Ez pedig arra utal - szögezték le a kutatók -, hogy az állam nem is igyekszik szertefoszlatni a Mladicsról, mint nemzeti hősről szóló mítoszt.

A szrebrenicai vérfürdőért is felelőssé tett Mladicsnak minden jel szerint nem kell tartania attól, hogy az első járókelő, aki meglátja, mindjárt hívja a körözőlevélen feltüntetett telefonszámot. A válaszokból éppen az ellenkezőjére lehet következtetni: inkább védelmeznék.

A megkérdezettek 20 százaléka nem tudja, mit kezdene az információval, 14 százalék azonban gondolkodás nélkül feladná a hatóságoknak. Ezek főleg fiatalok.

Az is kiderült, hogy az emberek nem is tudják mi mindennel vádolja a hágai törvényszék Mladicsot, s azt sem, hogy a vádirat minden pontja mennyire bizonyított. Rasim Ljajic, a hágai törvényszékkel való együttműködést irányító kormánytestület elnöke szerint a tények széles körű ismertetése sem változtatna ezen a helyzeten, mert már kialakult a közvélekedés erről a kérdésről, s a közvélekedés abból indul ki - ezt sulykolták korábban az emberek fejébe -, hogy a nemzetközi törvényszék szerbellenes.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek