Az Afrikai Unió a Zimbabwe elleni szankciók feloldása mellett
Az Afrikai Unió szombaton késő este a Zimbabwe ellen bevezetett szankciók mellett szállt síkra, miután a legnagyobb zimbabwei ellenzéki párt közölte: kész belépni a nemzeti egységkormányba. Az AU végreható tanácsa közlése szerint azért szólított fel a büntetőintézkedések megszüntetésére, hogy lehetővé váljon az afrikai országban kialakult humanitárius helyzet javítása.
A testület határozatában kiemelte, hogy az AU elégedett a zimbabwei kormány létrehozására összeállított menetrenddel. Ezért a szervezet felkérte 53 tagállamát, hogy nyújtsanak segítséget Zimbabwének, különösen a társadalmi-gazdasági téren kialakult súlyos problémák felszámolásában.
Morgan Tsvangirai, az ellenzéki a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) vezetője pénteken jelentette be, hogy pártja eleget tesz a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) szorgalmazására a hatalom megosztásáról szóló, tavaly szeptemberben aláírt megállapodásnak. Ennek értelmében Tsvangirai lesz a kormányfő, és az 1980 óta hatalmon lévő Robert Mugabe marad az államfő. Tsvangirait február 11-én iktatják be hivatalába.