A török kormányfő elutasította az antiszemitizmust

MTI
2009.02.03. 15:55

Visszautasította Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, hogy országában létezne antiszemitizmus, csillapítani próbálva a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva után a törökországi zsidó kisebbség biztonságával kapcsolatban felmerült aggodalmakat.

Erdogan pártjának, az iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakciója előtt mondott beszédében hangsúlyozta: Törökországban és a török nép történetében soha nem létezett az antiszemitizmus.

A politikus leszögezte, hogy Izrael állam (politikájának) bírálata nem azonos az antiszemitizmussal, Törökország pedig szavatolja a területén élő - 23 ezer fősre becsült - zsidó kisebbség jogait és biztonságát.

A zsidó közösség vezetői üdvözölték, hogy Erdogan elítélte az antiszemitizmust, de aggodalmukat hangoztatták egyes török tévéműsorok szerintük élesen antiszemita hangvétele miatt.