Tőkés-Markó szóváltás fegyelmi után
Személye elleni politikai támadásnak minősítette fegyelmi elmarasztalását Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Mint mondta, az része annak a kiszorítási taktikának, amellyel többek között őt is szeretnék eltávolítani az pártból. A püspök szerint elmarasztalásában valójában komoly szerepet játszik a zilahi református kollégium körül kialakult vita, amelyben szembekerült a Szilágy megyei RMDSZ vezetésével. Tőkés püspök hangsúlyozta: a fegyelmi határozat ellenére nem kíván kilépni az RMDSZ-ből. Leszögezte, hogy a döntés azért sem keserítette el túlságosan, mert rendkívül gyengének tartja a Szövetségi Képviselők Tanácsának legitimitását, mely szerint korrumpálható.
Markó Béla pártelnök szerint az RMDSZ-en belül nincs szakadásveszély, sőt érdemes megszívlelni azt, hogy az erkölcsi, etikai, hűségbéli túlzott engedékenység hova vezethet. "Ha mindig elhallgatjuk, hogy valaki a szervezet ellen lép fel, a szervezet ellen kampányol, akkor nagyon sokan egy idő után fel fogják tenni a kérdést, vajon a szövetség, a közösség és a közvélemény részéről mi a jutalma annak, hogy ők hűségesek" - fogalmazott.