A német alkotmánybíróság keddi ítéletével lazította az állatvágás szigorú előírásait, engedményt téve a vallásuk előírásait követő muszlim mészárosoknak. A karlsruhei testület egy Hessen tartományban élő török férfi keresete alapján foglalt állást a kérdésben, amely a német földön élő több millió muzulmán miatt széles tömegeket érint. A férfi azt kifogásolta, hogy az állatvédő szervezetek nyomására hozott törvény Németországban tiltja állatok érzéstelenítés nélküli leölését, az úgynevezett metszést. (Ennek során a metsző éles késsel átvágja a teljes tudatánál lévő, lefogott állat torkát.)
Az alkotmánybíróság döntése értelmében iszlám vallású hentesek a jövőben ismét kaphatnak engedélyt vallásuk előírásainak megfelelő állatvágásra. A német hatóságok nem tilthatják meg az engedély kiadását arra hivatkozva, hogy nem létezik az egész iszlám vallásra érvényes, egységes vallási előírás. A szövetségi közigazgatási bíróság 1995-ben úgy határozott, hogy a Korán nem írja elő kötelező jelleggel az állatok metszését. Ehhez a döntéshez igazodva tagadta meg egy hesseni bíróság a török hentestől a metszésre szóló engedély meghosszabbítását.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
Rovataink a Facebookon