Makszimov voltaképpen nem elkövetője, hanem haszonélvezője volt a 250 millió sékel (csaknem 50 millió dollár) elsikkasztásának, amelyet húga, Eti Alon - a bank alkalmazottja - hajtott végre. A pénzt a bátyjának adta, aki megrögzött szerencsejátékos, és az egész hatalmas összeget elvesztette. Amikor szorulni kezdett körülötte a hurok, Romániába menekült. Úgy tűnik, hogy a románok hajlandók kiadni Makszimovot, cserébe viszont az állítólag Izraelben tartózkodó Johanna Maria Vlas kiadását kérik, akit viszont Romániában 300 millió dollár elsikkasztásával gyanúsítanak.
Az ügynek az lehet a magyar vonatkozása, hogy Izraelben tartózkodik Simon László - Torgyán József egykori tanácsadója -, akit Magyarországon köröznek ugyan, ám kiadatását Izraeltől azóta sem kérték az illetékesek, amióta tudják, hogy Izraelben telepedett le. Elképzelhető, hogy a magyar hatóságok Vlas kiadását precedensként értékelik Simon ügyében, s megteszik a szükséges jogi lépéseket, legalábbis, ha komolyan akarják az egykori tanácsadó kézre kerítését. Simon egyébként óvatos: nem válaszol telefonhívásokra, csak bizalmas ismerőseinek nyit ajtót netanjai lakásában, és mobiltelefonja számát is gyakran cseréli.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon