Négy nagykövetet nevezett ki Martonyi
A kedden felálló új minisztériumi vezetés legfelső posztjain már több személyi kérdés tisztázottnak tekinthető, ugyanakkor több más személyi döntés függőben van; a Népszabadság szerint esetleg hosszú hónapokig nem is lehet számítani ezek némelyikének megoldására. Eldőlt az új politikai államtitkár személye: Bársony András eddig az MSZP parlamenti frakciójában a külügyi bizottság tagja volt és az ET monitoringbizottságának vezetőjeként is működöttA közigazgatási államtitkári funkciót Hajdú András nagykövet töltheti be. Kovács László kabinetfőnöke Udvardi Iván lesz, aki - miután az előző külügyi vezetés eltávolította őt a minisztériumból - a legutóbbi időkben Kovács közvetlen munkatársaként az MSZP külügyi kabinetjében tevékenykedett. Az említett kabinet vezetője, Balázs Péter, korábbi németországi nagykövet, akit általános vélekedés szerint az Orbán-kormány szintén politikai megfontolásokból távolított el a külügyből, most szintén visszatér a KüM-be, és hírek szerint EU-integrációs és külgazdasági ügyekkel foglalkozik majd. A külügyi szóvivői tisztség várományosa Tóth Tamás nagykövet, latin-amerikai szakértő - értesült a Népszabadság.