Egy párizsi bíróság kedden jelképesen
egy euró kártérítésre kötelezte a francia államot, mert a háborús bűnök
miatt 1998-ban elítélt Maurice Papon egykori megyei prefektus e bűntetteket
állami tisztség viselőjeként követte el.
A Deportáltak, Internáltak, Ellenállók és Hazafiak Nemzeti Szövetsége
indította a keresetet a francia állam ellen, miután a közigazgatás-jogi
vitákban illetékes Thibault Celerier kormánybiztos jogi szempontból
felvethetőnek minősítette az állam felelősségét a II. világháború idején a
németekkel együttműködő Vichy-kormány magas rangú beosztottja által
elkövetett bűnök miatt.
A keddi bírósági ítélet indoklása szerint a náci megszállókkal együttműködő kormány Franciaország történelmének részét képezi, s nem lehet a történelmi folytonosságtól eltekinteni e kormánynak az előzőkkel és a reá következőkkel ellentétes politikai alapállására hivatkozva. A bíróság az állam folytonosságának elvét hangsúlyozta, amelyet az intézményes rend történelmi hullámzásai nem szakítanak meg.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon