Irán: Hitler zsidó volt

2007.01.02. 11:27
Az iráni elnök után most főtanácsadója adott meglepő nyilatkozatot egy iráni portálnak. Mohamed-Ali Ramin arról beszélt, hogy Hitler zsidó volt, akárcsak mindenki a környezetében, amivel sajátosan alátámasztotta a végső megoldást és Izrael megalakulását.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vezető tanácsadója szerint Adolf Hitler náci vezér zsidó volt, így együttműködött a Szovjetunióval és Nagy-Britanniával a zsidó állam megalapításában. Az iráni Baztab című portálnak adott interjúban Mohamed-Ali Ramin kijelentette, hogy Hitler szülei mindketten zsidók voltak, számolt be a Ynet.

Ramin elmondta azt is, hogy Hitler apai nagyanyja prostituált volt, apja pedig az utolsó pillanatokig ragaszkodott zsidó nevéhez, azt csak 40 éves korában változtatta Hitlerre. A MEMRI (Middle East Media Research Institute) által fordított interjúból kiderült az is, hogy Ramin szerint Hitler csapodár zsidó édesanyja miatt kezdte utálni a zsidókat, ezért hagyta el saját vallását.

Ramin Hennecke Kardel 1974-ben kiadott, Adolf Hitler: Izrael alapítója című könyvéből idézett, melyben a szerző azt állítja, hogy a náci vezér rokonságának hatására törekedett Izrael megalapítására. Kardel kitér Nagy-Britannia szerepére is, úgy véli ugyanis, hogy az angoloknak Hitlerhez hasonlóan az volt a céljuk, hogy kiűzzék a zsidókat Európából.

Az iráni tanácsadó az interjúban az állította, hogy Hitler ugyan zsidóként azonosította magát, de az érzés undorral töltötte el, így fogalmazódott meg benne a végső megoldás. Ramin üdvözölte az ambiciózus és befolyásos zsidók kiutasítását Európából, és száműzetésüket a brit mandátum területére.