Győz-e az Igazság?

Törökország elképesztő sürgés-forgásban van, valahova készülődik. A készülődés célja azonban még nem kristályosult ki teljesen. Vasárnap eldől az irány, merre menjen tovább az ország újabb 5 évig.

Törökös tavaszunk volt, a majdnem 70 milliós államról szóltak a hírek. Törökországnak ez amúgy sem szokott gondot jelenteni, a térség egyik legmozgékonyabb országa politikai téren, és ez gyakori összeütközésekhez is vezet. Gyakori problémaforrások a környező államok, a saját kisebbségek és az áldatlan munkájukat nagy kegyetlenséggel végző iszlám szélsőségesek (nyugati szóval terroristák). És hiába soroltuk fel mindezeket, ha egy szót sem szólunk a törökök legnagyobb barátjáról és kártevőjéről, az Európai Unióról. Merthogy Törökország még nem érte el a teljes euroatlanti integrációt, ám küzdelme lankadatlan. Mivel a NATO alapvetően katonai paktum, ezért ide könnyedén bekerültek a törökök még 1952-ben (ugyanakkor, mint az ősellenség görögök). De ahogy minden másról, úgy az EU-ról is eltérő a törökök álláspontja, és a fejlődésért is izzasztóan meg kell dolgozni.

A számunkra lényeges külpolitikai kérdéseket Törökország minden pártja más-más módon óhajtja megválaszolni, és a vasárnap délutáni urnazárások után kiderül, melyik válasz tetszik az ország népének. Az elemzők nem várnak mellbevágó meglepetéseket a szavazáson, és a jelenlegi közvélemény-kutatások átlaga is egy irányba mutat: a jelenleg is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) rendezi az ünnepi tűzijátékot vasárnap este.

Ezzel azonban nem lehet a végső poént lelőni, mert vannak olyan közvélemény-kutatók, akik a nyakukat tennék a Köztársasági Néppárt (CHP) győzelmére. És akkor még nem írtunk semmit a többi pártról, amelyek értékes szavazatokat szipkázhatnak el mindkét gigásztól. Ám itt lapul a török demokrácia legnagyobb ellentmondása: a 10 százalékos határ. Amennyiben egy párt a voksok mindössze 10 százalékát kapja meg, akkor elvesztette az esélyt a Nagy Török Nemzetgyűlésben (érthetetlenebbül: Türkiye Büyük Millet Meclisi) való megjelenésre. Ezt több elemző felettébb antidemokratikusnak tartja, kis hazánkban például már 5 százaléktól az országgyűlésbe kerülhet egy párt.

Konfliktus konfliktus hátán

Törökországnak nagy fordulópont volt a vesztes első világháború vége. Az utolsó szultánt is lelökték trónjáról a modernizációt hirdető ifjútörökök, majd megküzdöttek az ellen, hogy Magyarországhoz hasonlóan őket is feldarabolják. 1923-tól folyamatosan köztársaság az államforma, bár kezdetben csak egy párt kormányzott, Musztafa Kemal Atatürk pártja volt ez, mely a mai CHP-ben él tovább. A máig eltelt 84 év sűrű kormányváltásokat és a hadsereg puccsait hozta. Az ország alapvető problémája ugyanis az, hogy iszlamista jellegű vagy a nyugati demokráciát követő állam legyen. A törökök többsége a második mellett van (ahogy az istenített Kemal maga is demokrata volt), és a szekularizált államért küzd. A hadsereg pedig a demokrácia őrének tartja magát, és igen sűrűn belekóstolt a hatalomba: 1960 és 1980 között háromszor is. De mindig csak akkor, ha veszélyeztetettnek látták a köztársaságot, és általában igyekeztek mielőbb polgári kormányoknak visszaadni a hatalmat.

A tavaszi problémák is itt keresendők. Az államfői szerep nagyobb hatáskörrel bír, mint nálunk, így joggal félhetett a török nép, hogy a kormányzó iszlamista AKP ezt a posztot is megszerzi, és a török állam elveszti világi mivoltát. A kormányfő Recep Tayyip Erdogan után Abdullah Gül jelölését is elutasította májusban a nép (egymilliós ankarai tüntetésen) és a parlament is. Még az alkotmánybíróság is érvénytelenítette az első fordulót, így a belpolitikai válságra már csak az előrehozott választások jelenthettek megoldást. Novemberről így hát júliusra ugrott a szavazás dátuma, és szerencsére a hadsereg sem avatkozott közbe.

Örmények, ciprusiak, kurdok és az EU

A török pártok programjában az egyik alapvető stratégiai kérdés az Európai Unióhoz való viszony. A kérdéskör nem egyszerű, hisz maga az EU kavarta fel igazán a török demokráciát és fejlettséget firtató nyilatkozatokkal. Az egyik problémás dolog az első világháború környéki örmény népirtás, amit a törökök tagadnak: állításuk szerint az orosz csapatok oldalán harcoló örmények ugyanannyi veszteséget könyvelhettek el, mint a törökök. Egyes országok azonban genocídiumként tekintenek ezen eseményre (ezért voltak diplomáciai balhék Svájccal, Franciaországgal, sőt még Argentínával is).

Az EU elégedetlen a Ciprus-ügyhöz való hozzáállással is. Törökország nem hajlandó kapcsolatot létesíteni a görög (már EU-tag) cipriótákkal, és csak az Észak-ciprusi Török Köztársaságot ismeri el, és támogatja csapatokkal, melyek változatlanul a földközi-tengeri szigeten állomásoznak. Minden párt foglalkozik valamelyest ezzel a problémával programjában.

20 százalék magas arány, márpedig ennyi kurd él Törökországban. A török politika hosszú ideje be akarja őket olvasztani a többségi török nemzetbe, míg a kurdok az önálló Kurdisztánról álmodoznak. E két aligha összeegyeztethető politika nehezen talál egymásra, főképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) folyamatos terrorakciói miatt. Az EU azonban elérte, hogy a kurd nyelv és kultúra fokozatos elismerésre talál Törökországban törvényi szinten is. Ez főleg a választások előtt fontos a pártoknak, hisz 14 millió kurd járulhat az urnákhoz vasárnap.

Programok a felvirágoztatásra

A politikusok személye Törökországban sem elhanyagolható, de mégsem áll annyira a középpontban, mint az amerikai vagy a francia választásokon. A pártok és programjaik fontossága abban is áll, hogy a választási rendszer nagyon hasonló a magyarhoz: az 550 fős parlament összetételét és ezáltal a kormányt alakító párto(ka)t választhatja meg a nép az előreláthatólag felhős vasárnapi napon.

Igazság és fejlődés Erdogannal

Az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a jelenlegi kormányfőt, Recep Tayyip Erdogant indítja újból a posztért. Erdogan karrierjét focistaként és az isztambuli tömegközlekedési cég alkalmazottjaként kezdte, majd lediplomázott közgazdaságtanból. 1980-ig rúgta a bőrt, majd ezután a politika felé orientálódott. 1991-ben a Jólét Párttal került a parlamentbe először, majd Isztambul polgármestereként országosan ismert lett. „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.” E kijelentéséért még a börtönt is megjárta, majd miután a Jólét Pártja szétesett, megalapította az AKP-t, és 2002-ben megnyerték a választásokat. A börtön miatt Abdullah Gül volt egy ideig a miniszterelnök, majd 2003-tól már Erdogan.

Az iszlamista párt politikusa folytatni akarja az elkezdett reformmunkát. Akármennyit is vádolták eddig az AKP-t, tény, hogy sok érdemük van. A ciprusi kérdést az ENSZ-re bízták, megkezdték az érdemi csatlakozási tárgyalásokat az Unióval (és ezt folytatni is kívánják), széleskörűbb nyelvhasználati jogokat adtak a kurdoknak és az ország infrastruktúráját, oktatását és egészségügyét is emelkedő pályára állították. A program egy megerősített rendőrséget is megemlít, mely a terrorizmus elleni harcban játszana szerepet. Ugyanakkor Irak számára félő, hogyha vasárnap győz az AKP, akkor a határmenti 200 ezres török hadsereg mozgásba lendülhet és átlépheti a határt. 2002-ben a szavazatok 34,3 százalékát kapták, most a közvélemény-kutatók 28 és 53 százalék közötti eredményt várnak. A győzelem tehát valószínű, a törökök a stabilitás és a folytatódó reformok mellett fognak állást foglalni, és mindenképp egy pártot szeretnének kormányon látni koalíció helyett.

Atatürk népe

A legkorosabb török párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) első elnöke még maga a Török Köztársaság alapítója, Musztafa Kemal Atatürk volt. Jelenleg Deniz Baykal a párt frontembere és kormányfőjelöltje. Baykal 1973-ig tanult az USA-ban és Ankarában, jogi doktori címet szerzett, majd ekkor nemzetgyűlési képviselővé lett. Több miniszteri poszton is megfordult, 1992 óta a CHP elnöke. Ő és baloldali pártja a 2003-as iraki háború idején mindent megtett, hogy amerikai csapatok ne támadjanak Törökország területéről. A teljesjogú EU-tagság felé törekednek, Ciprus kérdésében pedig engedményeket tennének. A terrorellenes harcban a többi környező országgal való együttműködésre szólít fel a CHP. Az AKP-hoz hasonló a program többi része: egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi reformok, a szekuláris állam megtartása és közeledés mindezekben az EU normáihoz. A politikai elemzők 15 és 28 százalék közé teszik a Baykalékra leadott szavazatok arányát.

Nacionalista akciók

A Nacionalista Akció Pártja (MHP) radikális programot hirdetett Devlet Bahceli vezetésével. Nem igazán tolerálják a török politika EU körül való repdesését, az egész csatlakozási mizériát mellékesnek tartják. Ciprust ők is az ENSZ-re bíznák, bár a honlapjukon látni olyan térképet, mely Törökország részeként ábrázolja a szigetet. Míg az előző két párt a Közel-Kelet stabilitását tartotta elsődlegesnek, addig az MHP inkább a török befolyás növelését preferálja a térségben. A kurd szeparatistákkal minden alkotmányos eszközt bevetve leszámolnának. Gazdasági programjuk is nacionalistább, visszafognák a privatizációt és erősítenék az állami ellenőrzést. Emellett egy erős szociális támogató- és ellátórendszert építenének ki ingyenes egészségügyi ellátással. Iskoláik abszolút törökök lennének, nem támogatják az idegen nyelven történő oktatást (persze a nyelvtanulás lehetőségét nem szüntetnék be). Szimpatikus intézkedésként nagy hangsúlyt fektetnének a környezetvédelemre (pl. a vízpazarlás visszaszorítása, természetvédelem). Elemzők 10 százalékra saccolják az eredményüket, tehát ők még bekerülhetnek a parlamentbe.

Igaz Ösvény+Anyaföld=Demokraták

A Demokrata Párt (DP) 2007 májusa óta létezik, amikor is két jobboldali tömötülés, az Anyaföld (Anavatan) és az Igaz Ösvény Párt (DYP) egyesültek. Mehmet Kemal Agart indítja a miniszterelnökségért a DP. Támogatják a teljes EU-tagságot, de ellenzik a nyitott határidőket a csatlakozási folyamatban. A ciprusi tárgyalások feltételéül szabnák, hogy széleskörűen ismerje el a világ Észak-Ciprus függetlenségét. A terrorizmus terén megfontolt cselekvéseket eszközölnének, ők is növelnék a rendőrség hatékonyságát. Megreformálnák a fentebb említett társadalmi szférákat (pl. 85 százaléka a törököknek érettségivel rendelkezne 2010-ig), növelnék azok hatékonyságát és gazdaságosságát. Ahogy minden párt, ők is támogatnák a nukleáris energia felhasználását. Egy új alkotmányt is fontosnak tartanak (ez az elnökválasztás körüli problémák miatt nem lenne mellékes: létrejöhetne a közvetlen államfő-választás intézménye). A párt ismeretlen terep a politikai elemzőknek, de elképzelhetőnek tartják, hogy Agar bevezeti őket a Nemzetgyűlésbe.

Ifjonti hév

Az Ifjú Párt (GP) az utolsó nagyobb tömörülés, amelyet még esélyesnek tartanak, hogy elérje a parlamentbe jutás 10 %-os küszöbét. A GP jobbfelé húzó nacionalista párt, mely ugyanúgy a szekuláris állam mellet foglal állást. Vezetője és jelöltje a kormányfői posztra Cem Uzan, "Törökország Silvio Berlusconija". Uzan ugyanis a helyi Star TV és lap tulajdonosa, és előszeretettel hirdeti itt pártját. A GP jelmondata ("Törökország a törököké!") mindent elmond a populista pártról. A befolyásos családból származó Uzan elutasítja az EU-t minden formában, és egy térségbeli vezető Törökországra vágyik. A terror ellen a hadsereg bevetését támogatnák. A Nemzetközi Valutaalap segítségét szívélyesen elutasítanák, és egy szénenergiával működő gazdaságot hoznának létre. A tandíjat megszüntetnék az állami egyetemekre vonatkozóan, és még a földimogyoró-termelőket is támogatnák.

Kurd kiskapuk

A '90-es évek eleje óta nem volt kurd képviselője a Nagy Török Nemzetgyűlésnek. A Demokratikus Társadalom Párt (DTP) azonban áttörést fontolgat e téren. Azonban hiába a sok kurd a fő bázisnak számító délkeleti országrészben, a 10 százalékot a párt nem valószínű, hogy eléri. Így a baloldali DTP taktikája arra módosult, hogy függetlenként indítja képviselőit, akik a kurdok lakta Délkeleten egyéni mandátumot tudnak majd szerezni, és így bekerülhetnek a parlamentbe, képviselve a kurd kisebbséget.

Színes parlament, tarka alkotmány, új államfő

Sokféle forgatókönyv létezik a választások utánra, de egy-két dolog bekövetkezése igen valószínűk. Az új török parlament minden idők legsokszínűbbje lesz, főképp ha a független kurd képviselők is bekerülnek. Igaz, hogy listásként csak két párt teljesen esélyes, de az egyéni mandátumokkal kisebb pártok is képviselethez jutnak a Nagy Török Nemzetgyűlésben. Elég valószínű szinte minden elemző szerint, hogy az AKP és Erdogan nyerik a választásokat, akkor pedig közel kerül az alkotmánymódosítás lehetősége. Így megeshet, hogy az emberek közvetlenül választhatnak államfőt, viszont ezzel az ő tekintélye és szerepköre is egyre szélesebbé válhat. Mindenesetre abban sem egyeznek még a vélemények, hogy a győztes párt képes lesz-e a jelenlegi instabil politikai helyzetbe biztonságot csempészni.